Obsidian Shell - Farkaskönny

A végtelen szirteken
Egy magányos farkas áll éhesen
Itt maradt, mert elszaladt
Az otthonától végleg elszakadt

Csak önmagában bízhat, mindenki elhagyta
Egy zord ölelés, mi maradt az útra
"Többé vissza ne térj", ezt hagyta rá,
Akiért nemrég az életét adta

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok

Kapott sok szépet, olyat, mit soha nem remélt
Mégis kiûzték belõle a tüzes szenvedélyt
S amint a Nap letûnt a horizonton
Újat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthon'

Rég volt már, egy messzeség
Mikor megismerte kedvesét
Dolgozott, csak érte élt
Mindent megadott neki, mit kért

De viharfelhõk jöttek, elmúlt a forróság,
Mi összekötötte az ifjú párt
Õ mindent megtett volna, életét adva
De ki lett adva az útja

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok

Vágy... a széllel száll
Nincs több határ

Nincs más az létben, mi eltörli könnyét
Egyedül tölti az összes estét
S mikor csak ül és a Holdat nézi
A fényben felfedezni kedvesét véli

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok