Teksty piosenek > B > Balázs Fecó > Ezüst nap
2 410 983 tekstów, 31 125 poszukiwanych i 463 oczekujących

Balázs Fecó - Ezüst nap

Ezüst nap

Ezüst nap

Tekst dodał(a): BoMbOwCzYk Edytuj tekst
Tłumaczenie dodał(a): brak Dodaj tłumaczenie
Teledysk dodał(a): BoMbOwCzYk Edytuj teledysk

Tekst piosenki:

Az apja félig ír volt, félig portugál,
Valahol nem rossz örökség.
Ahogyan 67-ben, annyi virágszál,
Keleten próbált szerencsét.

Nepálból nem jött vissza,
Levélben pénzt kért néha,
Megírta, hogy lerázott minden bajt.
Közel a tiszta Éghez,
Közel a megfejtéshez,
Ahonnan megváltás jön majd.

Azután évek múlva megjelent egy lány,
Magas, és szép, kis feltűnő.
Valaki svédnek nézte, más azt mondta, dán,
Vagy épp egy Norvég hercegnő.

Híreket hozott Róla,
Emléket hozott tőle,
Ott sírt a karján kicsi, fénylő hold,
Ezüst Nap mutat rája,
Megszülte, és nem bánja,
Pedig csak néhány éjszaka volt.

Valahogy így mesélte két ital között,
A legszebb volt a bárpultnál.
Azt mondta, pár éve, hogy délre költözött,
Talán egy szép nap itt majd megnyugvást talál.

Ezüst nap nem tudom most,
Hogy ebből mennyi fontos,
De jó volt nézni, ahogy táncoltál.
Hogy volt, hogy ennyi bajban,
Egyedül Te láttad rajtam,
Mennyire mélyen voltam már.

Ezüst nap nem tudom most,
Hogy ebből mennyi fontos,
Szeretném, ha újra együtt ébrednénk.
Mert néha rossz napom van,
Néhányszor azt hazudtam,
Hogy ez az egész így történt.

 

Dodaj adnotację do tego tekstu » Historia edycji tekstu

Tłumaczenie :

Brak tłumaczenia tekstu.

Aktualnie tłumaczenia poszukuje 1 osoba.

Dodaj tłumaczenie Pokaż tłumaczenie automatyczne


Wykonanie oryginalne:

Balázs Fecó

Edytuj metrykę

Komentarze (0):

tekstowo.pl
2 410 983 tekstów, 31 125 poszukiwanych i 463 oczekujących

Największy serwis z tekstami piosenek w Polsce. Każdy może znaleźć u nas teksty piosenek, teledyski oraz tłumaczenia swoich ulubionych utworów.
Zachęcamy wszystkich użytkowników do dodawania nowych tekstów, tłumaczeń i teledysków!


Reklama | Kontakt | FAQ Polityka prywatności