Obsidian Shell - Búcúszó

Váratlan emlékképek, távoli, régi múlt
A régi történet már nem mozdul, vízbe fúlt
Szeretnék hinni még, bár ez most nehéz lesz
Eltenném emlékbe, de te már nem segítesz

Szeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt"
S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafolt
De az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz így
A távolból többé senki sem hív

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövõ a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még

Tudom, elfelejtetted, milyen is volt az ég
Amikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelét
Számomra talán sok is, számodra kevés volt
Bárcsak újra élném azt az õsi kort

Végtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon jársz
De soha nem érted el, a fényes, nagy tisztást
Pedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelen
Nem tudtam akkor sem, mi az a félelem

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövõ a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bûn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó

Nem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mást
Csak bûnös sorsainkra egy új feloldozást
Így lett a végtelen büszkeségbõl szerénység
Vártam egy semmiségre, de nem jött a segítség

Remélem azért egyszer meglátogatsz engem
S meghallgatod mindazt, mit ez idõ alatt tettem
Döntsük le együtt az elmúlt idõ falait
Mert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy itt

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövõ a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bûn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó